Szaúdi sportvezetőket fogadott Szabó Tünde

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára hivatalában fogadta a Szaúd-Arábiai Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatóját, Abdullah al-Gamedit.

Rétvári Bence: Emelkedtek a Határtalanul! programban igényelhető támogatások

Változott idén a Határtalanul! program kiírása, mostantól rugalmasabban, több tevékenységre és nagyobb összeg pályázható - nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az MTI-nek.

Továbbra is ingyen mehetnek állatkertbe az állami gondozott fővárosi gyerekek

Továbbra is egész évben ingyen látogathatják a Fővárosi Állat- és Növénykertet a budapesti gyermekvédelmi intézményekben, valamint a nevelőszülőknél élő gyerekek - ilyen megállapodást írtak alá, ezúttal már hatodszor, hétfőn Budapesten.

Palkovics: jelentés készül a külföldi egyetemek magyarországi működéséről

Az Oktatási Hivatal vizsgálja a Magyarországon képzést folytató külföldi egyetemek működési feltételeit, erről hamarosan jelentés is készül.

Emmi: a megkérdezettek többsége éjszakára megállítaná az iskolabuszokat

Mintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét.

Emelte a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek támogatását a kormány

A kormány 57,5 millió forinttal támogatja a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását, amely 25 százalékkal több, mint az előző évben e célra fordítható összeg.

Soltész: tovább bővül jövőre a civil szervezetek támogatása

A civil szervezetek számára jövőre tovább bővülnek a pályázati lehetőségek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program

A Flór Ferenc nevét viselő új ösztöndíjjal bővül a rezidenstámogatási program - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

Rétvári: 2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben (2. rész)

2017 a béremelés folytatásának éve lesz az egészségügyben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Emmi tanulmányozza Áder János indokolását és dönt a módosításról

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvényekkel kapcsolatban, tanulmányozza az indokolást és később dönt a módosításról.

Czibere: a megelőzés, az ellátás és a reszocializáció egyaránt fontos a hajléktalanellátásban

A hajléktalanná válás megelőzése, a hajléktalanok szükségleteihez igazodó ellátás és a társadalomba visszavezető utak megtalálása egyaránt fontos feladata a szociálpolitikának.
Czibere: nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztésére

Czibere: nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak fejlesztésére

Nyolcmilliárd forint uniós forrás fordítható Biztos Kezdet Gyerekházak létesítésére, fejlesztésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért f...